Skip to main content
Blog

Jelentős változás: ez lett a 2020-as év színe

A tavalyi év színe után egy, az előzőtől merőben más árnyalatot választott a Pantone színintézet a 2020-as év színének: a klasszikus kék lett a befutó, aminek több okból is örülhetünk.

 

Idén a klasszikus kékre (19-4052 Classic Blue) esett a Pantone színintézet választása, ez lett a 2020-as év színe. Ez pedig elég nagy változás a tavalyihoz képest, ugyanis 2019-ben az élő korallt választották a szakemberek az év színének.

 

De ennek igazából sokan örülünk, hiszen a klasszikus kék több szempontból is jót tesz nekünk. Ez egy időtlen, elegáns szín, ami ráadásul a lelki egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulhat, mivel stresszcsökkentő hatást is tulajdonítanak neki. És mert nagyon biztató szín, abban is segíthet, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.

 

Ha eddig még nem tetted, 2020-tól érdemes tehát a klasszikus kéket ruhatárad részévé tenni – válassz bátran ilyen árnyalatú holmikat, hogy egy kicsit színesebbé tedd a hétköznapokat:

Chance

Piaf Paris

 

Burkolózz kék kötöttekbe:

Süel

 

Válassz egy elegáns, örök darabot ebben az árnyalatban:

Nude

 

Vagy lepd meg a párodat is egy kiváló minőségű, klasszikus kék darabbal:

World Trend Fashion

 

Ha bejön ez a szín, de ennyire nem vagy kísérletező kedvedben, akkor akár egy kék fehérneműszettet vagy egy mutatós kiegészítőt is beszerezhetsz:

Angel Secret

Piaf Paris

 

Ahogy az év színe is évről évre változik, úgy az élet más területein is történnek változások. Így van ez a Fashion Trend Centernél is: idén módosult a nyitvatartás, januártól hétköznapokon és szombaton már 19 óráig várnak az üzletek széles kínálatukkal, új márkákkal. Ne feledd, a földszinti üzletekben bárki vásárolhat, elég, ha egy bankkártyát hozol magaddal. ;)

 

Csekkold a nyitvatartást: https://fashiontrendcenter.hu/uj-markak-uj-nyitvatartas/

 

Close Menu

Kapcsolat
Cím: 2040 Budaörs, Gervay Mihály u. 1.
Telefon: +36-1/452-7210
Fax: +36-1/452-7211
Email: info@finlayson.hu

Copyright © 2018 Brilantic Production.
All rights reserved.